A török világ dallamai – Koncert Budapesten

Yazıcı-dostu sürüm

A Yunus Emre Intézet és a Nemzetközi Török Kulturális Egyesület (TÜRKSOY) közreműködésével, a török világ különböző országaiból (Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Kazahsztán) származó művészekből álló Kazahsztán Kizilorda Kamarazenekar “A Török világ dallamai” címmel koncertet adott január 25-én Budapesten, a Duna Palota koncerttermében.

A Yunus Emre Intézet elnöke, Prof. Dr. ATES Seref nyitóbeszédében megjegyezte, hogy minden egyes programmal, amit Magyarországon rendeznek, az a céljuk, hogy közelebb hozzák a török világot a magyarokhoz; és a közös kulturális értékek feltárásával az összetartozás érzését szeretnék ébren tartani.

A TÜRKSOY főtitkára, Prof. KASEİNOV Düsen elmondta, hogy a zenekarban a török világ különböző tájairól származó zenészek játszanak, és szeretné, ha ezután Magyarországról is fogadhatnának művészeket. Azt is elmondta, hogy büszke rá, hogy most először Magyarországon is felléphettek.

A programon részt vett a Török Köztársaság Magyarországi Nagykövete OKTAY Ahmet Akif, az Azerbajdzsáni Köztársaság Magyarországi Nagykövete Dr. GULİYEV M. Vilayat, Kazah Köztársaság Magyarországi Nagykövete RUSTEMOV Nurbakh, Magyarország korábbi török nagykövete HÓVÁRI János történésszel együtt számos diplomáciai képviselő, és magyar műkedvelő.