Török sátor a Nemzetközi Gyerekfesztiválon

Yazıcı-dostu sürüm

Budapest Főváros Önkormányzata minden évben megrendezi a Nemzetközi Gyerekfesztivált, hogy hozzájáruljon a gyermekek szellemének és személyiségének fejlesztéséhez, és hogy új ablakokat nyisson a képzeletük világán. Ez évben a budapesti Yunus Emre Intézet is részt vett a fesztiválon és játékos programokkal mutatta be a gyerekeknek a török kultúrát. A foglalkozásokon részt vevő gyerekek feledésnek induló török gyermekjátékokkal ismerkedhettek.

Erol Erdoğan és felesége Vildan Erdoğan Törökországból érkeztek a programra, és ők mutatták be a játékokat, amit aztán együtt ki is próbálhattak a gyerekek: papírrepülő hajtogatás, ugrókötél, kötélhúzás, kanálon tojás hordozás, zsákbanfutás és hasonló hagyományőrző játékokat játszottak.

A látogatók megismerkedhettek a török stratégiai játékkal: a mangalával, és belekostólhattak a török nyelvbe. A török és magyar kultúrával kapcsolatos színezők egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztő módon mutattak be egy-egy elemet.

A Magyar Országgyűlés elnöke Kövér László is meglátogatta a Yunus Emre Intézet sátrát és gratulációját fejezte ki.

A sokszínű fesztiválon remekül szórakoztak a gyerekek. A vendégek fényképezkedtek, majd török tea és sütemény kínálásával ért véget a program.