“Titkos részletek” Fotókiállítás

Yazıcı-dostu sürüm

A Budapest Fotófesztivál résztvevőjeként Törökországból érkező Isil Arisoy Kaya fotóművész “Titkos Részletek” című fotókiállítása találkozott a műkedvelőkkel a Yunus Emre Intézet kiállítótermében 2019. március 21-én. 

A Yunus Emre Intézet igazgatója Yakup Gül a program nyitóbeszédében elmondta, hogy amellett, hogy különféle művészeti ágakhoz kapcsolódó programokon keresztül bemutatják közös kulturális értékeinket; az is céljuk, hogy a török és a magyar művészek közelebbről megismerjék egymást; és büszkék rá, hogy a magyar művészvilág több képviselőjét is itt üdvözölhetik.

A Török Köztársaság budapesti Nagykövetsének tanácsnoka Ümit Öktem örömét fejezte ki afelett, hogy egy ilyen fiatal, tapasztalt, számos kiállításon részt vett és díjakat nyert művész van itt és bemutatkozhat a magyar népnek.

Mucsy Szilvia, a Budapest Fotó Fesztivál igazgatója így nyilatkozott: “Idén harmadik éve rendeztük meg a Budapest Fotó Fesztivált. A Yunus Emre Intézet a kezdetektől fogva nagy lelkesedéssel vett részt. A támogatás, amelyet számunkra nyújt, a kézzel fogható megnyilvánulása az irántunk érzett tiszteletnek. Ma, ennek a programnak köszönhetően lehetőségünk van bepillantani a török fotóművészetbe. A kiállításon látható fényképek tükrözik a török művészet képfelfogását és művészi gazdagságát. Gratulálok a művésznek a munkájához, és szeretném köszönetemet kifejezni.”

Szelényi Károly fotóművész pedig a következőket mondta: “A művészünk a “Titkos  részletek” címet adta a falon lévő képeknek. A Hágia-Szofia külső és belső építészetét, és a világ más mecseteit és mináretjeit láthatjuk a fényképeken. Köszönöm a művésznek, hogy különleges szemszögből és megvilágításból mutatta be nekünk a valóságot.”

A fotókiállítás megnyitója után török finomságokkal kínáltuk a vendégeket. A kiállítás április 20-ig lesz nyitva és ingyenesen megtekinthető.